Masszőr Sikerút Program

Felépítjük a vendégszerző rendszered és segítünk sikeres vállalkozóvá válni, hogy ne évekig ragadj meg ugyanazon a szinten, mint a legtöbb masszőr.

Egy komplett és személyre szabott rendszert kapsz a weboldaltól a hirdetéseken át az árstratégiáig, a márkaépítéstől a naptár feltöltéséig. Nemcsak tanácsokat adunk, hanem meg is csináljuk A-tól Z-ig, működő minták alapján. Az elmúlt 6 évben több mint 50 masszőr, csontkovács és segítő szakember vállalkozását építettük fel ezzel a módszerrel.

Ha jó szakember vagy, de a vállalkozásod nem tükrözi a tudásodat

Te is sokszor ezt érzed?

Jó szakember vagy és sok éves tapasztalattal rendelkezel a szakmádban. A vendégeid elégedettek a munkáddal és tudod, hogy értékes kezelést nyújtasz. Viszont a vállalkozásod nem tükrözi azt a szintet, amit a tudásod alapján elérhetnél. A naptárad hol tele van, hol lyukas, az áraid alacsonyabbak, mint amennyit a kezeléseid valójában érnek, és a vendégszerzés ad hoc módon működik, ha egyáltalán működik.

Lehet, hogy van már Facebook-oldalad, ahova rendszeresen posztolsz, van Instagramod is, talán még egy bemutatkozó weboldalad is. Lehet, hogy már emeltél ki posztokat is pár ezer Ft-tal, készítettél szórólapot, vagy épp egy ismerős csinált neked egy logót vagy egy egyszerű weboldalt. Az eredmény mégsem jött, vagy ha jött is, nem volt kiszámítható. Ezek a próbálkozások külön-külön mind logikusnak tűntek, mégis úgy érzed, hogy az egész nem áll össze.

Az ismerőseid és a meglévő vendégeid ajánlottak egy ideig, és ez hozott is vendégeket. Viszont egyre inkább érzed, hogy ez a forrás kezd kimerülni, és az új vendégek már nem jönnek maguktól úgy, mint régen. Lehet, hogy már dolgoztál is marketingessel vagy ügynökséggel, de az eredmény csalódás volt. Futottak a hirdetések, ment rá a pénz, a vendégek mégsem jöttek, vagy ha jöttek is, nem azok, akiket vártál vagy akciót kerestek, vagy nem foglaltak újra időpontot.

Ha a fentiekből akár egy picit is magadra ismertél, akkor nem te vagy az egyetlen. Az elmúlt 6 évben több mint 50 szakemberrel dolgoztunk és szinte mindenkinél ugyanez volt a kiindulópont. A különbség nem a szakmai tudásban rejlett, mert a legtöbben jók voltak abban, amit csináltak. A különbséget az jelentette, hogy volt-e mögöttük egy működő rendszer, ami a vendégszerzést és a teljes vállalkozást összefogta.

Nem mindenkivel dolgozunk, és ennek jó oka van

Kinek szól és kinek nem szól a Masszőr Sikerút Program?

A program azoknak a gyógymasszőr, masszőr, masszázsterapeuta, csontkovács, mozgásterapeuta, cranioszakrális terapeuta, családállítás-vezető, kineziológus, pszichológus és coach vállalkozóknak készült, akik már aktívan dolgoznak a saját vállalkozásukban, de nem tudnak a következő szintre lépni.

Van legalább pár év tapasztalatod a szakmádban és rendszeresen fogadsz vendégeket, akár főállásban, akár másodállásban végzed vállalkozóként. A szakmai tudásod megvan, a vendégeid elégedettek, és az évek során folyamatosan fejlesztetted magad, mert az első pillanattól érezted, hogy jobbá akarsz válni. Érzed, hogy egyedül nem fogod tudni megoldani a vállalkozásod fejlesztését és a vendégszerzést, viszont kész vagy arra, hogy ebbe invesztálj pénzt és időt.

Most kezded a szakmát vagy még tanfolyamon tanulsz. Ha nincs mögötted legalább pár év aktív gyakorlat, vendégkör tapasztalat és masszőrként minimum 3-4 különböző végzettség vagy gyógymasszőri képesítés. Ezek esetén a program egyelőre nem neked szól. Ugyanígy fontos, hogy legyen egy helyed, ahol fogadni tudod a vendégeidet, legyen ez akár saját vagy bérelt helyiség. Kivétel, ha mobil masszőrként dolgozol és házhoz mész a vendégeidhez.

Szintén nem neked szól, ha azonnal, egyik napról a másikra vársz eredményt, még mielőtt a rendszer felépülne. Ha nem tudod elképzelni, hogy magasabb áron dolgozz, mint most. Ha a marketinget csak egy szükséges rossznak tekinted, amibe a lehető legkevesebbet szeretnéd befektetni, vagy ha nem vagy nyitott arra, hogy tanulj, fejlődj és hallgass egy mentorra, aki meg tudja mutatni a következő lépést a számodra. Nem azért szűrünk, mert nem akarunk segíteni. Azért szűrünk, mert a program akkor hozza meg az eredményt, ha a megfelelő emberrel dolgozunk együtt.

3 lépésben építjük fel a vállalkozásod növekedési rendszerét

Mit csinálunk a Programban?

1. lépés: Feltárjuk a vállalkozásod 4 szintjét, vagyis készítünk egy teljes körű diagnózist

Mielőtt bármit elindítanánk, mélyebben megismerjük a vállalkozásodat és téged is. Ez az alapja mindennek, mert ha az alsó szintek nincsenek rendben, akkor akárhány fejlesztést végzünk, akármilyen weboldalt építünk és hirdetést futtatunk, az eredmény nem fog tartósan működni.

1. lépés: Feltárjuk a vállalkozásod 4 szintjét, vagyis készítünk egy teljes körű diagnózist

Mielőtt bármit elindítanánk, mélyebben megismerjük a vállalkozásodat és téged is. Ez az alapja mindennek, mert ha az alsó szintek nincsenek rendben, akkor akárhány fejlesztést végzünk, akármilyen weboldalt építünk és hirdetést futtatunk, az eredmény nem fog tartósan működni.

Az első szint a szakmai fejlettség,

ahol nem elég azt nézni, hogy milyen tudásod van, hanem azt is kell, hogy ezt hogyan tudod beépíteni a vállalkozásod többi szintjébe. Milyen kezeléseid vannak, melyiket milyen problémák megoldására használod, melyik az, ami köré érdemes a pozicionálásodat építeni. A szakmai alap nem önmagában áll, hanem ez hatással van a felsőbb szintekre. Ez az a szint, amiért a programba csak tapasztalt szakembereket veszünk fel.

A második szint a szemlélet,

ami azt jelenti, hogy hogyan gondolkodsz a saját vállalkozásodról, az árazásról, a növekedésről, a saját értékedről. Sokan itt akadnak el, mert tudják, hogy tudnak problémát megoldani, mégsem merik elkérni az árát, nem hiszik el, hogy elérhető a stabil, magas bevétel, vagy félnek attól, hogy egy áremelés után elveszítik a vendégeiket. Ha valaki nem hiszi el magáról, hogy sikeres lehet, akkor tudattalanul mindig szabotálni fogja a saját növekedését. Ha ez a szint nincs rendben, a legjobb hirdetés sem fogja megoldani a problémát. Az igazság az, hogy ez a szint sokszor önmagától is megoldódik, amikor a rendszer elindul és a vendégek elkezdenek áramlani, tehát nem kell évekig tartó önismereti folyamatra gondolni. Ahol viszont látjuk, hogy van elakadás, ott célzott konzultációkkal segítjük az előrehaladást. Ez is teljesen személyre szabott, mert mindenkinél rá kell jönni, hogy mi blokkolja a fejlődést.

A harmadik szint a vállalkozói stratégia,

és ez az egyik legfontosabb terület, mert itt dől el, hogy mire épül a vendégszerző rendszer. Ide tartozik, hogy milyen szolgáltatásokat helyezel a középpontba, hogyan épül fel a kezelési piramisod, kik a célcsoportod, hogyan pozícionálod magad a piacon. Ezen kívül ide tartozik az értékesítés is, a vendégekkel való kommunikáció, a törzsvendégek gyűjtése, hogyan éred el, hogy a vendégeid maguktól visszatérjenek és ajánljanak. Ezen a szinten foglalkozunk még a vállalkozásod költségstruktúrájával és az adózási formáddal is, mert hiába jönnek a vendégek, ha a számok a háttérben nem stimmelnek.

A negyedik szint maga a vendégszerző rendszer,

amit azért hívunk ennek és nem marketingnek, mert a legtöbb szakember a marketinget egyetlen eszközzel azonosítja, legyen az egy hirdetés, egy poszt vagy egy weboldal. A valóságban ez egy sokkal nagyobb rendszer, ami összefogja az összes elemet: a weboldalt, a hirdetéseket, a márkaépítést, a közösségi médiát, a folyamatos vendégszerzést. Ezt látja a legtöbb ember kívülről, és ezt próbálja meg egyedül megoldani. Ami ezt a szintet igazán hatékonnyá teszi, az az, hogy az elemei nem külön-külön dolgoznak, hanem összeérnek és egymást erősítik. Ezen a szinten feltérképezzük, hogy mi van meg, mi hiányzik és mi az, amit használsz, vagy mi az, ami nem úgy működik, ahogy kellene. A legtöbb hiba sokszor égbekiáltó csak, amikor nem látja valaki kívülállóként a vállalkozását, akkor ezt nehéz észrevenni. Például nem egy bemutatkozó weboldalt tervezünk, hanem egy értékesítő weboldalt, aminek minden eleme azt a célt szolgálja, hogy a látogató időpontot foglaljon. Feltérképezünk téged és úgy alakítjuk ki a teljes kommunikációt, hogy a te stílusodnak megfelelő legyen, az erősségeidet emelje ki és a lehető legjobban szóljon azokhoz, akiket el szeretnél érni.

2. lépés: Kiválasztjuk a stratégiát és a Növekedj Online Formulát

Nem mindegy, hogy faluban, városban vagy Budapesten van a vállalkozásod. Nem mindegy, hogy milyen szolgáltatásokat kínálsz és melyiket helyezed a középpontba. Tovább az sem mindegy, hogyan kommunikálsz és milyen korosztályból kerülnek ki a vendégeid. Két vállalkozás között, amik kívülről nagyon hasonlónak tűnnek, a sikert gyakran apró stratégiai különbségek döntik el.

Pontosan ezért nem lehet egy sablont ráhúzni mindenkire. Miután feltártuk a 4 szintet és már látjuk a fő stratégiai irányt, a következő lépés, hogy kiválasztjuk a számodra legjobb formulát. A Növekedj Formula az elmúlt évek tapasztalataiból, több mint 50 felépített vállalkozás tanulságaiból áll össze. Nem egyetlen séma, hanem egy módszertan, amiben különböző kipróbált stratégiák vannak, és ezek közül azonosítjuk be azt, ami a te helyzetedre, a te területedre és a te szolgáltatásaidra a legjobban illik.

2. lépés: Kiválasztjuk a stratégiát és a Növekedj Online Formulát

Nem mindegy, hogy faluban, városban vagy Budapesten van a vállalkozásod. Nem mindegy, hogy milyen szolgáltatásokat kínálsz és melyiket helyezed a középpontba. Tovább az sem mindegy, hogyan kommunikálsz és milyen korosztályból kerülnek ki a vendégeid. Két vállalkozás között, amik kívülről nagyon hasonlónak tűnnek, a sikert gyakran apró stratégiai különbségek döntik el.

Pontosan ezért nem lehet egy sablont ráhúzni mindenkire. Miután feltártuk a 4 szintet és már látjuk a fő stratégiai irányt, a következő lépés, hogy kiválasztjuk a számodra legjobb formulát. A Növekedj Formula az elmúlt évek tapasztalataiból, több mint 50 felépített vállalkozás tanulságaiból áll össze. Nem egyetlen séma, hanem egy módszertan, amiben különböző kipróbált stratégiák vannak, és ezek közül azonosítjuk be azt, ami a te helyzetedre, a te területedre és a te szolgáltatásaidra a legjobban illik.

3. lépés: Személyre szabjuk és megvalósítjuk gyakorlatban

A megfelelő formula kiválasztása önmagában még nem elég. Minden vállalkozás más és más, és bármilyen jól működik egy stratégia egy helyen, a te helyzetedben lehetnek olyan apró különbségek, amik mindent megváltoztatnak. Ezért van az, hogy a diagnózis során nem csak a szintjeidet tárjuk fel, hanem közben mélyen megismerünk téged is. Miben vagy a legerősebb, hogyan kommunikálsz, mi az, ami a te személyiségedből és a te szolgáltatásaidból a legjobban működhet.

Ezt a tudást használjuk arra, hogy a kiválasztott formulát a te vállalkozásodra szabjuk, finomítjuk és úgy hozzuk létre a végleges stratégiát, hogy a lehető legjobb eredményt érjük el. Ezután elkezdünk mindent megépíteni. Megírjuk a teljes kommunikációdat a weboldaladtól a hirdetésekig, elnevezzük és csomagoljuk a szolgáltatásaidat, kiválogatjuk a képeket és videókat, elkészítjük a grafikai arculatot, a logót, a teljes vizuális megjelenést.

Felépítjük a Facebook és Google hirdetési rendszeredet, amiben elkészítjük a hirdetési szövegeket és kreatívokat, majd kialakítjuk a közösségi média stratégiádat. Minden egyes elem a rendszer része, és mindegyik azt a célt szolgálja, hogy kiemelkedő eredményeket tudjunk elérni, viszonylag rövid idő alatt.

3. lépés: Személyre szabjuk és megvalósítjuk gyakorlatban

A megfelelő formula kiválasztása önmagában még nem elég. Minden vállalkozás más és más, és bármilyen jól működik egy stratégia egy helyen, a te helyzetedben lehetnek olyan apró különbségek, amik mindent megváltoztatnak. Ezért van az, hogy a diagnózis során nem csak a szintjeidet tárjuk fel, hanem közben mélyen megismerünk téged is. Miben vagy a legerősebb, hogyan kommunikálsz, mi az, ami a te személyiségedből és a te szolgáltatásaidból a legjobban működhet.

Ezt a tudást használjuk arra, hogy a kiválasztott formulát a te vállalkozásodra szabjuk, finomítjuk és úgy hozzuk létre a végleges stratégiát, hogy a lehető legjobb eredményt érjük el. Ezután elkezdünk mindent megépíteni. Megírjuk a teljes kommunikációdat a weboldaladtól a hirdetésekig, elnevezzük és csomagoljuk a szolgáltatásaidat, kiválogatjuk a képeket és videókat, elkészítjük a grafikai arculatot, a logót, a teljes vizuális megjelenést.

Felépítjük a Facebook és Google hirdetési rendszeredet, amiben elkészítjük a hirdetési szövegeket és kreatívokat, majd kialakítjuk a közösségi média stratégiádat. Minden egyes elem a rendszer része, és mindegyik azt a célt szolgálja, hogy kiemelkedő eredményeket tudjunk elérni, viszonylag rövid idő alatt.

Amit tudnod kell, mielőtt jelentkezel

Hogyan működik a gyakorlatban?

Ha végigolvastad az előző részt, lehet, hogy az az érzésed, hogy ez rengeteg munka, rengeteg pénz és neked ehhez érteni is kellene a marketinghez. Mielőtt tovább olvasol, ezt szeretnénk tisztázni és egyben megnyugtatni.

Nem kell marketingessé válnod

A te dolgod az, hogy a szakmádban továbbra is a lehető legjobb legyél. A hirdetéskezelés, a weboldalépítés, a szövegírás, a grafika, a stratégia, ez a mi dolgunk. Neked az együttműködés és a visszajelzések a feladatod, és persze a türelem, ezen kívül semmi más, ami marketinget érinti.

Nem kell sok millió forintot hirtelen elkölteni

A program havi díjas alapon működik, nem kell egy összegben mindent kifizetni. Hogy érzékeld, mit jelent ez a gyakorlatban, nézd meg, mibe kerülne mindez külön-külön a piacon:

Logó és grafikai arculat készítése: 200.000 – 400.000 Ft
Értékesítő weboldal tervezése és megépítése: 400.000 – 800.000 Ft
Weboldal karbantartás és frissítés havonta: 20.000 – 50.000 Ft
Szövegírás a weboldalra és hirdetésekre: 200.000 – 400.000 Ft
Időpontfoglaló rendszer beépítése és beállítása: 30.000 – 80.000 Ft
Facebook hirdetéskezelés havonta: 100.000 – 200.000 Ft
Google hirdetéskezelés havonta: 100.000 – 200.000 Ft
Közösségi média stratégia és márkaépítés havonta: 100.000 – 200.000 Ft
Üzleti tanácsadás, mentorálás havonta: 100.000 – 300.000 Ft

Ha mindezt külön-külön, különböző szakemberektől rendelnéd meg, könnyen több millió forintnál tartanál, csak az induláskor, és utána havonta további százezreket fizetnél a hirdetéskezelésért és tanácsadásért. A Sikerút Programban ez egyben van, egy kézben, és a töredékébe kerül.

Logó és grafikai arculat készítése: 200.000 – 400.000 Ft
Értékesítő weboldal tervezése és megépítése: 400.000 – 800.000 Ft
Weboldal karbantartás és frissítés havonta: 20.000 – 50.000 Ft
Szövegírás a weboldalra és hirdetésekre: 200.000 – 400.000 Ft
Időpontfoglaló rendszer beépítése és beállítása: 30.000 – 80.000 Ft
Facebook hirdetéskezelés havonta: 100.000 – 200.000 Ft
Google hirdetéskezelés havonta: 100.000 – 200.000 Ft
Közösségi média stratégia és márkaépítés havonta: 100.000 – 200.000 Ft
Üzleti tanácsadás, mentorálás havonta: 100.000 – 300.000 Ft

Ha mindezt külön-külön, különböző szakemberektől rendelnéd meg, könnyen több millió forintnál tartanál, csak az induláskor, és utána havonta további százezreket fizetnél a hirdetéskezelésért és tanácsadásért. A Sikerút Programban ez egyben van, egy kézben, és a töredékébe kerül.

Nem kell 4-5 ember munkáját összehangolnod

Ha külön webfejlesztőt, grafikust, szövegírót, hirdetéskezelőt és üzleti tanácsadót fogadnál, nemcsak a többszörösébe kerülne, hanem te lennél az, akinek mindenkit össze kellene hangolni, magyarázni, ellenőrizni és remélni, hogy az egész összeáll majd. Ez a gyakorlatban szinte soha nem működik, mert senki nem látja az egészet igazán. Nálunk egy kézben van minden és az egész egy irányba mutat.

Lépésről lépésre haladunk

Nem zúdítunk rád mindent az első héten. Az első időszakban a legfontosabb alapokat rakjuk le, és utána hétről hétre, majd hónapról hónapra haladunk tovább. A legtöbb munkát mi végezzük, neked főleg csak a szakmádra kell koncentrálnod.

Ingyenes konzultáció (30 perc)

Egy rövid, kötelezettségmentes beszélgetés, ahol megismerjük egymást. Megnézzük, hol tartasz most, milyen a vállalkozásod helyzete és hogy a program egyáltalán neked való-e. Ez nem értékesítés, hanem egy őszinte felmérés mindkét oldalról.

Ajánlattételi konzultáció (75 perc)

Ha az első beszélgetés alapján úgy látjuk, hogy tudunk együtt dolgozni, következik egy részletes, 75 perces konzultáció, ami önmagában már egy komoly tanácsadás. Átbeszéljük a céljaidat, rávilágítunk arra, hogy eddig pontosan miért nem működött a marketing, és felvázoljuk, hogyan nézne ki a közös munka a te esetedben, beleértve az árakat is.

Kiválasztás

A Sikerút Program nem mindenki számára elérhető. Fontos, hogy mindkét oldalról meglegyen a megfelelő bizalom, mert a közös munka csak akkor hozza meg az eredményt, ha a szakmai tudás, a hozzáállás és a célok egyaránt stimmelnek. Nem csak az a kérdés, hogy te választasz-e minket, hanem az is, hogy mi választunk-e téged, mivel a lenti pontban láthatod, hogy mit vállalunk.

Szerződés és 100% garancia

Ha úgy látjuk, hogy ez működni fog, szerződést kötünk és aktiváljuk a 100%-os garanciát. Ez nem arról szól, hogy neked ne kelljen befektetni a vállalkozásodba. Arról szól, hogy mi a program első hónapjaiban rengeteg időt és munkát fektetünk be a rendszered felépítésébe, ami kihat a teljes együttműködésre. Pontosan ezért csak olyan partnert választunk ki, akinél 100%-ig biztosak vagyunk abban, hogy a kitűzött célokat el tudjuk érni.

Megértés és felépítés (2 hónap)

Az együttműködés első két hónapjában történik minden, amire a rendszernek szüksége van ahhoz, hogy elinduljon. Ebben az időszakban több személyes konzultációt tartunk, amik egyben célzott tanácsadások is. Itt történik a diagnózis, a stratégia kiválasztása, a személyre szabás és a teljes vendégszerző rendszer felépítése. Elkészül a weboldal, az arculat, a szövegezés, a hirdetési rendszer, a pozicionálás és nagyjából minden ami kellene fog. Mindezt fokozatosan, hétről hétre építjük fel és készítjük el, hogy az indulásra minden a helyén legyen.

Aktív vendégszerzés és fejlesztés (minimum 12 hónap)

A rendszer felépítése után elindul a program leghosszabb és legizgalmasabb szakasza. Aktiváljuk a vendégszerző rendszert és már az első hónapban elkezdenek jönni a vendégek és a bevétel. Innentől párhuzamosan több szálon dolgozunk. Folyamatosan futnak a hirdetések, folyamatosan épül a márkád, és folyamatosan elemezzük a vendégszámokat, a statisztikákat, a konverziókat. Keressük, hol lehet még fejleszteni, mi az, ami jobban működhetne, hol vannak apró hibák, amiket ki kell javítani. Ez nem egy egyszeri beállítás, amit utána magára hagyunk. Ez egy aktív, hosszú távú közös munka, ahol hónapról hónapra finomítjuk a rendszert, hogy a vendégszámod, az órabéred és a vállalkozásod stabilan növekedjen. Nem hagyunk magadra és végig ott leszünk veled.

Konkrétan ezeket az eredményeket érheted el

Mi érhető el a Masszőr Sikerút Programmal?

Tele lesz a naptárad vendégekkel

A vendégszerző rendszer folyamatosan fogja hozni az érdeklődőket, hogy a naptáradban ne legyenek lyukak. Nem kell többé azon aggódnod, hogy a jövő héten lesz-e elég foglalásod.

Nemcsak vendégeid lesznek, hanem minőségi vendégeid is.

A rendszer nem akárkiket hoz el hozzád, hanem azokat a vendégeket, akik valóban keresik azt, amit te nyújtasz. Akik értékelik a munkádat, hajlandóak megfizetni az árát, és hosszú távon visszatérni. Belőlük fog épülni a törzsvendégköröd, ami a vállalkozásod valódi stabilitását adja majd.

Magasabb áron fogsz dolgozni

Valószínűleg most alacsonyabban árazol, mint amennyit a kezeléseid valójában érnek. A programban lépésről lépésre dolgozunk az áremelésen, és teljesen elérhető, hogy a vendégköröd egy jóval magasabb áron is teli legyen. Az eddigi tapasztalataink azt mutatják, hogy a minőségi vendégeket kevésbé érdekli az ár, ami a lényeg, hogy kapnak-e értéket és tudsz-e segíteni a problémájuk megoldásában.

Magasabb lesz az órabéred és nem égsz ki

A program alatt fokozatosan növeljük az órabéredet és közben azon is dolgozunk, hogy ne kelljen napi tíz-tizenkét órát masszíroznod ahhoz, hogy megélj belőle. Segítünk abban, hogy akár kevesebb vendéggel, magasabb áron dolgozz, és a szakmádat hosszú távon is élvezd, ne pár év alatt kiégj benne.

A környéked egyik legismertebb szakembere leszel

A folyamatos márkaépítés eredményeként a te neved lesz az, ami először eszébe jut annak, aki masszőrt keres a környékeden. Több program tagunknak is volt már olyan élménye, hogy az utcán szólították meg vagy felismerték őket, mert a hirdetéseikkel és a márkájukkal annyi emberhez jutottunk el hatékonyan, hogy a környéken szinte mindenki tudja, kik ők és mit csinálnak.

Vállalkozóként is fejlődni fogsz

A program nem csak abban fog segíteni, hogy tele lesz a naptárad és megnő a bevételed. Ennél jóval többet ad. Közösen fejlesztjük a vállalkozói gondolkodásodat és a vállalkozásodat is, ami teljesen új kapukat nyithat meg előtted. Lehet, hogy új masszőröket veszel majd fel, új szolgáltatásokat indítasz, új területeket próbálsz ki, vagy éppen a második helyszínedet nyitod majd meg. Ezeket már mind tapasztaltuk az elmúlt években a sikeres tagok esetében.

Rólunk mondták, nekünk küldték

Mi érhető el a Masszőr Sikerút Programmal?

Az összes vélemény megtekinthető a Facebook oldalon és Google térképen!

Król-Szentkirályi Elżbieta

Lélekderű – lelekderu.hu, Budapest

Rated 5 out of 5

„Ádámmal való együttműködésem során kiderült számomra, hogy a weblapkészítés lehet könnyed és érdekes is, az új vendégszerzés pedig stresszmentes és eredményes. Böngésztem a netet és felfigyeltem egy oldalra, amely annyira megtetszett, hogy az egészet teljes érdeklődéssel olvastam, és rájöttem, hogy hasonló weblap kellene nekem is a szolgáltatásaim népszerűsítéséhez. Felvettem a kapcsolatot vele, majd az ajánlatát meghallgatva, azonnal mellette döntöttem. A hozzáállása körültekintő és szakszerű. A vendégeim mondták, hogy a szolgáltatásaim szépen és érthetően kerültek ismertetésre. Ádám, köszönöm a segítségedet!”

Földi Géza

foldigezamasszazs.hu, Kecskemét

Rated 5 out of 5

„Ádám jól megtervezett marketingstratégiával segítette a vállalkozásom népszerűsítését, mely segített nekem abban, hogy immár nem mellékállásban, hanem főállásban végezhetem a munkámat, amit nagyon szeretek. A közös munka jól és gördülékenyen zajlott. Hála a vendégszerző módszerének 2 hónap alatt 58 új vendég járt nálam kezelésen. Mindenkinek szívből ajánlom az Ádámmal való közös munkát.”

Gecseg Brigitta

Brigi Szíve masszázs, Zalaegerszeg

Rated 5 out of 5

„Egy hónap alatt, de max kettő tele lesz a naptárad! Mondta ezt nekem Ádám! Persze nem hittem el! Aztán elindultak a hirdetések (amit egy 2 hónapos közös munka előzött meg) és tényleg egy hónap alatt tele lett a naptáram! Szeretném minden kétséged eloszlatni, ha Ádámmal dolgozol együtt a siker garantált!”

Németh Kata

palfykatamasszazs.hu, Szombathely

Rated 5 out of 5

„Ádám nem a szokványos módon közelíti meg az online marketinget. Rögtön az elején felméri és segít rávilágítani, hogy az adott szakember miben más, mint a többi, mik az erősségei és azt helyezi előtérbe. A segítségével 2 hónap alatt kiépítettük a Vendégkörömet. Biztosan fogom még kérni a szakmai meglátásait a jövőben is. 🙏🏻🌸 ”

Belányi Beatrix

belanyibeatrixmasszazs.hu, Budapest

Rated 5 out of 5

„Ádám személyében egy kiváló marketing szakembert ismertem meg. Segítségével és szakmai tapasztalatával profi módon segíti, hogy egyre többen és többen járjanak hozzám. Szóval, ha szeretnéd, hogy hamar sikeres legyen a vállalkozásod bátran válaszd Ádámot.”

Jóka Alexandra

jokaalexandra.hu, Kecskemét

Rated 5 out of 5

„Közel egy éve dolgozunk együtt Ádámmal a Masszőr Sikerút programban. Az együttműködés elején egy kéthónapos alapozással indultunk, amiben Ádám mindent átnézett az online felületeimen és összerakott egy nagyon jó koncepciót, voltak javaslatai a bővülésre, növekedésre. Az eredmények nagyon gyorsan megjelentek.
Ma teltházzal dolgozom, várólistám van, és mindezt áremelés mellett sikerült elérni.
Az elején voltak bennem félelmek, de utólag egyértelmű: ez volt az egyik legjobb döntésem, csak azt bánom, hogy nem kezdtem el hamarabb. Ádám munkáját jó szívvel ajánlom.”

Cseke Katalin – Ginkgo Masszázs

ginkgomasszazs.hu, Budapest

Rated 5 out of 5

„Ádámot, a meglévő vendégköröm bővítése céljából kerestem meg. Már főállású vállalkozóként a saját masszázsszalonomban dolgoztam. A szalon 1 éve nyitva volt és szépen fejlődött a vendégkör, de a kitűzött célom még nem valósult meg, így szerettem volna a folyamatot felgyorsítani. Miután a szalonnak már volt online jelenléte, így első körben, Ádám segítségével ezt fejlesztettük tovább, hogy a szalon honlapja marketing szemléletű legyen. Ehhez több olyan WP elemet kellett felhasználni, ami már nem része az ingyenes csomagnak, ebben is támogatott minket Ádám. Ezt követően dolgozta ki a szalon Facebook hirdetési kampányát. Már a kampány 2. hónapjában teljesült az a cél, amit kitűztem magamnak és ez az a tendencia azóta is tart. A közös munka még nem ért véget, de az eddig elért eredményt köszönöm szépen.”

dr. Kökényné Környei Réka

A Lélek Illata - alelekillata.hu, Budapest - Szigetszentmiklós

Rated 5 out of 5

„Sok évig csináltam a saját vállalkozásom online marketingjét. Ez a munka 5-6 éve teljesen más volt. Később rájöttem, hogy már nem tudom egyszerre végezni a munkámat és csinálni a teljes online marketinget, ezért kerestem egy marketing szakembert, aki ezt el tudja végezni helyettem. Sokakkal próbálkoztam, de Ádám hozta el a megoldást. Nagyon örülök, hogy együtt dolgozhatok veled, Ádám! A marketing és hirdetési stratégiád profi és rendkívül hatékony. Az emberi hozzáállásod és vállalkozói magatartásod csillagos ötös. Nagyon elégedett ügyfél vagyok. Mindenkinek ajánlom a Növekedj Online – masszőr & segítő marketinget! Ha gördülékeny, gyors munkamenetet és sok ügyfelet szeretnél, itt a helyed! :)”

Majoros Anita – Craniosacralis terápia

craniosacralis-terapia.hu, Kecskemét

Rated 5 out of 5

„Ádám olyan szakember, aki az elejétől a végéig, minden részletre kiterjedően átnézte az oldalaimat: kommunikálnak-e egymással, minden mérőkód be van-e építve, megfelel-e minden a jelenlegi elvárásoknak, szabályozásoknak. Részt vettem nála személyes konzultáción is, és a fentiek alapján egyértelmű volt, hogy Vele fogok együtt dolgozni a vállalkozásom marketingjét illetően. Azóta számos kampányt csináltunk már, több mint egy éve dolgozunk együtt, és sok-sok új vendéget köszönhetek ennek az együttműködésnek! Csak ajánlani tudom!”

Kádár Anikó

sziveslelekegeszsegcentrum.hu, Nagykőrös

Rated 5 out of 5

„Ádámmal 2022 nyarán kezdtük el a közös munkát, ősszel már megjelentek a hirdetések is, kész lett a Facebook oldal (ami már létezett, de egyáltalán nem segítette addig a vállalkozásomat, nem tudtam megfelelően használni) és a Google cégem is. Amellett, hogy teltház!!! lett nálam 2 hónap alatt, azon kívül több megkeresést is kaptam kollégáktól, a közös munka reményében. Így mostanra már öten dolgozunk az Egészségcentrumban, minden vendég a számára legmegfelelőbb szakemberhez kerül és eközben, ahogy Ádám szokta mondani, épül a saját márkám, a saját brand-em is. ☺️ Nem gondoltam, hogy álmodhatok ekkorát, de Ő azt mondta, hogy sikerülni fog. Hittem neki és igaza lett! Én azt vallom, csináljuk azt, amihez értünk, amiben pedig nem vagyunk otthon, ahhoz kérjünk segítséget, és ebben Ádám a legjobb. 🙏🏻 Jó szívvel ajánlom mindenkinek, higgyétek el, megéri Vele együtt dolgozni!☺️

Horváth Alexandra

mobilgyogymasszor.hu, Pest megye

Rated 5 out of 5

„Nagyon örülök, hogy rátaláltam Ádámra. 2022 nyarán kezdtük a közös munkát. Bár volt Facebook oldalam, de csigatempóban haladtam vele. Csinált egy újat, + Google cégem, + honlap, ami rengeteget lendített a vállalkozáson. Házhoz járó gyógymasszőr vagyok, így nehezebben lépnek az emberek, mert mégiscsak számukra egy idegen embert kell beengedniük kis otthonukba. Augusztus végén kezdte a hirdetést és láss csodát (nekem az volt) októbertől tele naptárral üzemelek. Csaknem 60 új vendég!! Ez nekem nagy szám, amit azóta is tartok! Remekül felépített stratégiai rendszert rakott össze, amit nem is engedek el. Továbbra is együtt dolgozunk. Mindenkinek csak ajánlani tudom.”

Bajczura Tímea

Bajczura Tímea masszázs műhelye, Miskolc

Rated 5 out of 5

„Ádám a „HÍD” köztem és a vendégeim között. Köszönöm az útmutatást, irányadást, a sok gyakorlati tippet, a kulisszatitkokat. Már elkezdtem alkalmazni azokat a technikákat, amiket Ádám javasolt és pozitív feedbackről tudok beszámolni. Mindenkinek ajánlom, akik úgy gondolják, hogy áh megy ez nekem marketing tanácsadó nélkül is. Rávilágít olyan dolgokra is, amire mi nem is gondoltunk volna. Rengeteg időt, energiát spórol meg nekünk. Jó szívvel ajánlom! 🙂  ”

Technical Kandalló

kandallos.hu, Üllő

Rated 5 out of 5

„Már közel 3 éve dolgozunk együtt Ádámmal és ezalatt az idő alatt sikerült egy teljesen új marketingrendszert felépítenie. Webshop megépítés és optimalizálás, Facebook és Google Ads hirdetés létrehozás és folyamatos kezelés, influencer együttműködések és márkaépítés volt többek között a fő feladat. Az eredmény bámulatos lett mivel már az első év után sikerült a webshop forgalmát megnégyszerezni és ez a fejlődési ütem folyamatosan jelen van. Nagyon jó érzés volt tapasztalni, hogy egy normálisan működő marketing rendszerrel milyen eredményeket lehet elérni. Köszönjük és a következő években is a Növekedj Online lesz a fő partnerünk.”

Shoprenter

shoprenter.hu, Budapest

Rated 5 out of 5

„Nagyon jó látni, hogy Ádám egyike azoknak a tudatos vállalkozóknak, akik bátran megteszik a szükséges lépéseket a sikerért. A közös munka mindig gördülékeny, profi és hatékony. Ádám hihetetlenül gyorsan átlátja az összefüggéseket, szeret a dolgok mélyére látni, gyorsan válaszol a felmerülő kérdésekre és meri újragondolni a meglévő rendszereket és módszereket.”

Devecsai Norbert

Masszázs Norbival, Budapest

Rated 5 out of 5

„Ádam ügyfélszerző stratégiája segítségével a vendégeim száma ugrásszerűen megnőtt. Nagyon jól lehet vele együtt dolgozni. Jó ötletei vannak. Mióta ő kezeli a hirdetéseimet, és menedzseli az oldalamat, könnyebben, gyorsabban megtalálnak az új ügyfelek. Nagy segítség a vállakozásomban.”

Békefi-Zsíros Enikő

Lélekmelengető masszázs stúdió - lelekmelengetomasszazsstudio.hu, Budakeszi

Rated 5 out of 5

„Ádámmal életem egy nagyon nehéz szakaszában találkoztam, így számomra kérdéses volt, hogy ebben a szituációban is tud-e segíteni? Ma már elmondhatom igen, amiért nagyon hálás vagyok neki. Nélküle még ma sem lenne kialakult vendégköröm.”

A rendszer működik csontkovácsoknak, családállítóknak és segítő szakembereknek is

Nem csak masszőrökkel dolgozunk!

A Masszőr Sikerút Program neve félrevezető lehet, mert a valóságban nemcsak masszőrökkel dolgozunk. Az elmúlt években több olyan szakemberrel is felépítettük a vendégszerző rendszerét, akik más területen dolgoznak, és az eredmények ugyanolyan erősek voltak. A rendszer logikája ugyanaz, a személyre szabás viszont teljesen más, mert minden terület más vendégkörrel, más kommunikációval és más stratégiával működik.

A Masszőr Sikerút Program neve félrevezető lehet, mert a valóságban nemcsak masszőrökkel dolgozunk. Az elmúlt években több olyan szakemberrel is felépítettük a vendégszerző rendszerét, akik más területen dolgoznak, és az eredmények ugyanolyan erősek voltak. A rendszer logikája ugyanaz, a személyre szabás viszont teljesen más, mert minden terület más vendégkörrel, más kommunikációval és más stratégiával működik.

Csontkovácsok

A csontkovács szakma az egyik legközelebb álló terület a masszázshoz, mégis teljesen más megközelítést igényel a vendégszerzésben. A vendégek itt jellemzően akut problémával érkeznek, gyorsabb döntést hoznak, viszont a bizalom és a szakmai hitelesség kommunikálása még fontosabb. A Sikerút Programban több csontkovács szakemberrel is dolgozunk, és a tapasztalat az, hogy ezen a területen különösen gyorsan jönnek az eredmények, mert a kereslet magas, a kínálat viszont sokszor láthatatlan online.

Családállítók és segítő szakemberek

A családállítás, a kineziológia, a pszichológia és más segítő szakmák páciens szerzése teljesen más dinamikára épül, mint a masszázs. Itt a vendég döntési folyamata hosszabb, az érzelmi tét nagyobb, és a bizalomépítés különösen fontos. A programban több segítő szakemberrel is dolgozunk, és a tapasztalat az, hogy ezen a területen a személyes márka és a hiteles kommunikáció a legfontosabb, mert a vendég nem egy szolgáltatást választ, hanem egy embert, akire rábízza magát. A rendszert ehhez igazítjuk, és az eredmények itt is magukért beszélnek.

Cranioszakrális terapeuták

A cranioszakrális terápia egy speciális terület, ahol a legnagyobb kihívás az, hogy a legtöbb ember nem tudja, mi ez, és miért lenne rá szüksége. Itt a kommunikáció és az edukáció a kulcs, mert nem elég hirdetni, meg kell értetni a potenciális vendéggel, hogy miben segíthet ez a kezelés és miért érdemes kipróbálni. A vendégszerző rendszert erre a sajátosságra szabjuk, és az eredmények azt mutatják, hogy ha a kommunikáció jól van felépítve, a cranioszakrális terapeuta naptára ugyanúgy megtelhet, mint egy masszőré.

Ismerj meg

Miért pont masszőrökkel és segítő szakemberekkel dolgozom?

Üdvözöllek,
Kémeri Ádám vagyok, a Növekedj Online alapítója, vendégszerző rendszer építő és vállalkozásfejlesztő szakember. A marketing világába több mint 8 éve csöppentem bele, de az igazi fordulópont az volt, amikor egy barátom megkért, hogy segítsek felfuttatni a masszőr szalonját, és néhány hónap alatt robbanásszerű növekedést sikerült elérnünk. Akkor tapasztaltam meg, hogy a masszőr szakma mennyire különleges és azt gondoltam, hogy milyen jó lenne hasonló projekteken dolgozni.

Kipróbáltam már magam sok területen, pl. dolgoztam kozmetikussal, körmössel, étteremmel, jóga stúdióval, webshoppal, de mindig a masszőr és segítő munkáimat élveztem a legjobban, így emiatt döntöttem el, hogy erre a területre fogok fókuszálni. Az elmúlt 6 évben közel 50 ilyen vállalkozást segítettem felépíteni vagy sikeressé tenni. Ezek tapasztalataiból mára kialakítottam egy saját módszert, ami magában foglalja a marketinget, vendégszerző rendszer építést és vállalkozásfejlesztést, ami garantálja, hogy a kitűzött célok valóban meg is valósuljanak.

A Növekedj Online küldetése, hogy olyan sikeres masszőr és segítő vállalkozásokat segítsünk építeni, ahol teltház van minőségi vendégekkel, akik fokozatosan törzsvendégekké válnak, és ahol a szakember megfelelő árat tud elkérni a kezeléseiért, így hosszú távon elkerülve a kiégést.

Miért válassz engem?

9 érv, ami mellettem szól

01.

Nem általános marketingmegoldásokat kapsz, hanem célzott stratégiákat, amik kifejezetten ebben a szektorban működnek. Évek óta mélyen ismerem a piacot, így pontosan tudom, mi hoz valódi eredményt, felesleges körök és üres ígéretek nélkül.

02.

A legtöbb marketingfejlesztés azért bukik el, mert csak egy-egy területre fókuszál. Az egész rendszert vizsgáljuk: weboldal, árazás, kommunikáció, hirdetések, mindennek összehangoltan kell működnie ahhoz, hogy megteljen a naptár vendégekkel.

03.

Nem elég, ha szép a weboldalad vagy futnak a hirdetéseid, a lényeg, hogy ezek valódi bevételt termeljenek. Ha nincs tele a naptárad, ha az órabéred a béke segge alatt van, ha a vállalkozásod nem növekszik stabilan, akkor valami nem működik jól. Én abban segítek, hogy végre lásd, hogy mi miért hatékony és kézzelfogható eredményeket érj el.

01.

Kommunikáció, árazás, szolgáltatások kialakítása, weboldal, pozícionálás, hirdetések és még jó pár dolog, amikben nem fogsz elveszni, mert segítünk átlátni, hogy mi a fontos és milyen sorrendben kell megépíteni. Minden apró részletre figyelünk és mindent megépítünk, így sokkal több időd jut arra, amivel valójában foglalkoznod kell, a szakmáddal.

02.

A legnagyobb pénzégetés a rosszul célzott hirdetés. Facebookon és Google-on csak az működik, ami tesztelt, rád szabva van és ami a legjobban illeszkedik az aktuális rendszerbe, amit a platformok folyamatosan változtatnak. Kizárólag olyan stratégiát használunk, ami nem elviszi a pénzed, hanem hosszú távon stabil bevételt ad. Nem utolsó sorban hivatalos Google Partnerek is vagyunk.

03.

Akikkel együtt dolgozom, szinte mindig hosszú távú partnerekké válnak. Miért? Mert már az első hetekben látható sikereket hozunk, és azon kívül, hogy egy top vendégszerző rendszered lesz, minden marketingre költött forint is bőségesen megtérül.

01.

Sokan azt hiszik, hogy ez csak marketing. De ahogy telnek a hónapok, megtelik a naptárad, nő a bevételed és az órabéred, valami más is történik: elkezded elhinni magadról, hogy te egy sikeres vállalkozó vagy. Egyre magabiztosabban hozol döntéseket, egyre jobban átlátod a saját vállalkozásodat, és rájössz, hogy sokkal többre vagy képes, mint korábban gondoltad.

02.

Tőlem nem fogsz hallani olyan kifejezéseket, amikkel nem tudsz mit kezdeni. Minden lépést világosan elmagyarázok, hogy pontosan tudd, mit és miért fogunk csinálni.

03.

Az online marketing folyamatosan változik, ami tavaly működött, ma már lehet, hogy kidobott pénz. Az AI megjelenésével ez még gyorsabban alakul. Ezért minden új megoldást tesztelünk, és csak azt alkalmazzuk, ami tényleg eredményt hoz a gyakorlatban.

10 kérdés, ami sokakban felmerült

Gyakori kérdések

A programnak havi tagdíja van, ami úgy van kialakítva, hogy már az együttműködés elején is kifizethető legyen, és ahogy nő a bevételed és fejlődik a vállalkozásod, egyre könnyebben ki tudod termelni. Ebben benne van minden, amiről az előző szakaszokban olvastál, a weboldaltól a hirdetéseken át a teljes vállalkozásfejlesztésig. Ha mindezt külön-külön, különböző szakemberektől rendelnéd meg, az könnyen több millió forintos összeget is elérhetne. A pontos összeget az ajánlattételi konzultáción beszéljük meg.

Igen, a program tagjainak jelentős része másodállásból indult. A rendszert úgy építjük fel, hogy a te tempódhoz igazodjon. A cél az, hogy fokozatosan elérjed azt a vendégszámot és bevételt, amivel biztonságosan átléphetsz főállásba. Több partnernél pontosan ez történt.

A garancia nem azt jelenti, hogy neked semmi felelősséged nincs. Azt jelenti, hogy mi csak akkor vállalunk el valakit, ha 100%-ig biztosak vagyunk abban, hogy a kitűzött célokat el tudjuk érni. Ezért van az alapos előszűrés és ezért nem dolgozunk mindenkivel. Ha mi elvállalunk, az azt jelenti, hogy a mi oldalunkról mindent megteszünk, és a rendszer úgy lesz felépítve, hogy működjön.

Semennyire nem kell értened a marketinghez. A hirdetéskezelés, a weboldal, a szövegírás, a grafika, a stratégia, ez mind a mi dolgunk. A te részvételed hetente nagyjából 1-2 óra, ami abból áll, hogy mesélsz magadról, a szolgáltatásaidról és a vendégeidről. Ezt megteheted emailben, szóban, akár hangüzenetben is.

A legtöbb marketinges vagy ügynökség külön-külön marketing elemekre koncentrál. Csinál egy weboldalt, futtat egy hirdetést, esetleg posztol a közösségi médiára. Ritkán nézi a vállalkozásod egészét, nem szabja személyre a stratégiát, és nem érti a te szakmádat. Mi a teljes vállalkozásodat építjük fel az alapoktól, a te helyzetedre szabva, és a masszőr szakmát mélyen ismerjük, mert évek óta csak ezzel foglalkozunk.

Az első két hónapban felépítjük a teljes rendszert, és amint a hirdetések elindulnak, az első vendégek már az indulás utáni hetekben érkezni kezdenek. A tapasztalat azt mutatja, hogy a legtöbb partnernél az első hónapban már mérhető eredmények vannak. A stabil, kiszámítható vendégáramlás jellemzően 3-6 hónap alatt alakul ki, a teljes rendszer éréséhez pedig 6-12 hónap kell.

Igen. Erre több példa is van, hogy a programtag egy kisfaluban dolgozik, és teltházzal, több hónapos várólistával és kiemelt órabérrel fogad vendégeket. A rendszert mindig a te területedre és a te helyzetedre szabjuk. A tapasztalat azt mutatja, hogy kisebb településeken néha gyorsabban is jönnek az eredmények, mert a verseny kisebb és a hirdetések hatékonyabban érik el a környéket.

A programba való felvételnek feltétele, hogy legyen mögötted több év tapasztalat és minimum 3-4 különböző masszázs végzettség, vagy gyógymasszőri képesítés. Ha ezek megvannak, nem számít, hogy pontosan milyen a végzettséged elnevezése. Az ingyenes konzultáción megnézzük, hogy a te tudásod és tapasztalatod alapján a program neked való-e.

Igen. A program neve ugyan Masszőr Sikerút Program, a valóságban több csontkovács, családállítás-vezető, kineziológus és más segítő szakemberrel is dolgozunk. A vendégszerző rendszer logikája ugyanaz, a személyre szabás viszont teljesen más, mert minden terület más vendégkörrel, más kommunikációval és más stratégiával működik. A konzultáción megnézzük, hogy a te szakterületedre hogyan tudjuk a legjobban alkalmazni a rendszert.

Az együttműködés teljes egészében online zajlik. A konzultációkat videóhíváson tartjuk, a napi kommunikáció emailben és üzenetben történik. Ez azért működik jól, mert gyorsabb, hatékonyabb és nem kell utazni. A programban lévő partnerek az ország minden részéből dolgoznak velünk, és a tapasztalat azt mutatja, hogy az online kommunikáció semmivel sem kevésbé személyes, mint a személyes találkozó, ha mindkét fél aktívan benne van.

Rád illik?

Röviden összefoglalva mikor szól neked a program?

Masszőr, csontkovács vagy segítő szakember vagy, és már évek óta aktívan dolgozol a saját vállalkozásodban. A szakmai tudásod megvan, a vendégeid elégedettek, viszont a vállalkozásod nem hozza azt az eredményt, amit a tudásod alapján elérhetne.

A naptárad nem telik meg kiszámíthatóan, az áraid alacsonyabbak, mint amennyit a kezeléseid érnek, és a vendégszerzés nem működik rendszeresen. Már próbáltál egyedül megoldani dolgokat, posztoltál, hirdetést futtattál, talán még marketingessel is dolgoztál, és az eredmény elmaradt vagy nem volt tartós. Nem gyors csodát keresel, hanem egy működő rendszert, ami hosszú távon biztosítja a vállalkozásod stabilitását.

Kész vagy arra, hogy invesztálj a vállalkozásodba pénzt és időt, és nyitott vagy arra, hogy egy mentor segítségével lépj a következő szintre. Mindez igaz rád? Akkor a Masszőr Sikerút Program neked készült.

Az első lépés egy 30 perces, ingyenes beszélgetés

Foglalj időpontot egy konzultációra

Az első lépés egy 30 perces, ingyenes és kötelezettségmentes konzultáció, ahol megismerjük egymást és megnézzük, hogy a program neked való-e. Nem kell semmire felkészülnöd. Egyszerűen mesélj a vállalkozásodról, a jelenlegi helyzetedről, és mi megmondjuk őszintén, hogy tudunk-e segíteni.

Közös pillanatok a Masszőr Sikerút Program tagjaival

Képgaléria

sikeres projekt
0 +
szerzett vendég
0 k+
év marketing tapasztalat
0 +
hosszú távú projekt
0 %
sikeres projekt
0 +
szerzett vendég
0 k+
év marketing tapasztalat
0 +
hosszú távú projekt
0 %
Növekedj online - Masszőr Sikerút Program
Adatvédelmi áttekintés

Ez a weboldal sütiket használ, hogy a lehető legjobb felhasználói élményt nyújthassuk. A cookie-k információit tárolja a böngészőjében, és olyan funkciókat lát el, mint a felismerés, amikor visszatér a weboldalunkra, és segítjük a csapatunkat abban, hogy megértsék, hogy a weboldal mely részei érdekesek és hasznosak.