Ezek nem ígéretek, hanem valódi Masszőr Sikerút Programtag eredmények. Olyan masszőrök, csontkovácsok és segítő szakmában dolgozó vállalkozók történetei, akik közül sokan kevés vendéggel, bizonytalan árakkal vagy a marketinggel szembeni ellenérzésekkel indultak. Ma stabil vendégkörrel, megtelt naptárral és erősebb vállalkozással dolgoznak, úgy, hogy közben megmaradtak önazonosnak.
Folyamatos teltházVállalkozásfejlesztésBővülő szolgáltatáskínálatTöbb hetes várólistaTöbbszöri áremelésA marketing- és hirdetési költség 3 hónap alatt megtérültNincs uborkaszezonBudapestÖnazonos kommunikáció
Elżbieta egy olyan helyet képzelt el, ahol családállítást és kineziológiai oldást kínálhat. Így született meg a Lélekderű. A nulláról indult, és pontosan tudta, hogy egy holisztikus központnál a bizalom mindennél többet számít, ezért olyan megjelenést szeretett volna, ami hitelesen mutatja meg, mit képvisel.
Közösen építettük fel a teljes jelenlétét a logótól a weboldalon át a hirdetésekig, és a szolgáltatásait fokozatosan, egymást erősítve vezettük be. Már az első hetekben érkeztek páciensek, és fél év alatt egy hónapra előre betelt a naptára. Mára a csoportos családállításai is elindultak, és a központ azóta is teltházzal működik. A Lélekderű azt bizonyítja, hogy a rendszer nemcsak masszázsra működik, hanem a lélekkel dolgozó, segítő szakmákban is, ahol a páciens a legérzékenyebb döntést hozza meg, amikor szakembert választ.
Egyéni család- és rendszerállítás | Csoportos családállítás | Kineziológiai oldás – One Brain módszer | Érzelmi oldás | Nyirokmasszázs | Metamorf masszázs | Holistic Pulsing – ringató lélekmasszázs

Lélekderű, Budapest
„Ádámmal való együttműködésem során kiderült számomra, hogy a weblapkészítés lehet könnyed és érdekes is, az új vendégszerzés pedig stresszmentes és eredményes. Böngésztem a netet és felfigyeltem egy oldalra, amely annyira megtetszett, hogy az egészet teljes érdeklődéssel olvastam, és rájöttem, hogy hasonló weblap kellene nekem is a szolgáltatásaim népszerűsítéséhez. Felvettem a kapcsolatot vele, majd az ajánlatát meghallgatva, azonnal mellette döntöttem. A hozzáállása körültekintő és szakszerű.
A vendégeim mondták, hogy a szolgáltatásaim szépen és érthetően kerültek ismertetésre. Ádám, köszönöm a segítségedet!”
VállalkozásfejlesztésBővülő szolgáltatáskínálat (egyéni és csoportos családállítás)Többszöri áremelésA marketing- és hirdetési költség 3 hónap alatt megtérültBudapestÖnazonos kommunikáció
Anita tanácsadó pszichológus és családállítás-vezető, a Holistic Mental alapítója. A nulláról indult, és az ő helyzetében a marketing különösen kényes kérdés volt, mert egy lelki munkára épülő praxist nem lehet harsány ígéretekkel hirdetni. Neki olyan kommunikációra volt szüksége, ami pontos, etikus, és már az első pillanatban bizalmat épít, azt is tisztán kimondva, kivel és mivel nem foglalkozik.
Erre az érzékenységre szabva építettük fel a teljes márkáját, a weboldalát és a hirdetéseit, finomabb logikával, mint egy masszázsszalonnál, de ugyanazzal a rendszerrel a háttérben. A marketing- és hirdetési költsége 3 hónap alatt megtérült, és pár hónap alatt betelt a pácienskör.
Az elmúlt évek során több mint 1000 jelentkező érkezett be a hirdetési rendszerből. Idővel az egyéni családállítás mellett a csoportos formátum is elindult. Anita története azt mutatja meg, hogy a rendszer a legérzékenyebb, bizalmi szakmákban is működik, mert nem hangosabbá teszi a szakembert, hanem pontosabbá.
Egyéni családállítás | Csoportos családállítás | Párkapcsolati konzultáció | Egyéni konzultáció, mint tanácsadó pszichológus
Megtelt kapacitásVisszajáró törzsvendégkörEgyedi pozicionálásVállalkozásfejlesztésNincs uborkaszezonKecskemétÖnazonos kommunikáció
Anita craniosacralis terapeuta Kecskeméten, elsősorban traumafeldolgozással, ADHD-val és tanulási nehézségekkel élő gyerekekkel és szüleikkel foglalkozik. Rengeteget fektetett a tudásába, és a módszerére kereslet is volt, az emberek keresik a Google-ben a craniosacralis terápiát. Csak éppen nem őt találták meg elegen, mert az online jelenléte nem tükrözte a tudását, és nem volt mögötte rendszer, ami a keresőket hozzá vezette volna.
Felépítettük a teljes vendégszerző rendszerét, az ő hangjára szabva, és pontosan meghatároztuk, kikhez szól igazán. Onnantól, hogy láthatóvá vált ott, ahol a vendégei már amúgy is kerestek, a naptára megtelt, és a kapacitása azóta is tartósan kihasznált. A visszajáró vendégeinek aránya is látványosan emelkedett, mára a forgalma nagy részét ők adják. Anita története azt mutatja, hogy sokszor nem a kereslet hiányzik, hanem a láthatóság, ami a keresőből vendéget csinál.
Craniosacralis terápia

Craniosacralis terápia - Kecskemét
„Ádám olyan szakember, aki az elejétől a végéig, minden részletre kiterjedően átnézte az oldalaimat: kommunikálnak-e egymással, minden mérőkód be van-e építve, megfelel-e minden a jelenlegi elvárásoknak, szabályozásoknak.
Részt vettem nála személyes konzultáción is, és a fentiek alapján egyértelmű volt, hogy Vele fogok együtt dolgozni a vállalkozásom marketingjét illetően. Azóta számos kampányt csináltunk már, több mint egy éve dolgozunk együtt, és sok-sok új vendéget köszönhetek ennek az együttműködésnek! Csak ajánlani tudom!”
Nincs uborkaszezonVisszajáró törzsvendégkörÖnazonos kommunikációBudapest + Kisváros
A Tibold-módszer családi vállalkozásában az orvosi piócaterápia Tibold Katalin területe. Kata nem a nulláról indult, sőt. Kialakult vendégköre volt, sokan ismerték, a szakmájában elterjedt névnek számított. Egy dolog hiányzott, a kiszámíthatóság. Voltak időszakok, például nyáron, amikor a vendégei egy része egyszerre tűnt el, és sosem lehetett előre tudni, mikor jön a következő visszaesés. A 100 százalékos biztonságérzet így sosem volt meg, hiába ment jól a praxis.
Erre a problémára építettünk hirdetési rendszert. Ennek nem az volt a dolga, hogy vendéget szerezzen a semmiből, hanem hogy kiegyenlítse a hullámzást, és feltöltse azokat az időszakokat, amikor a naptár magától megritkulna. A visszaesések kiszámíthatatlansága megszűnt, a naptár egész évben egyenletesen telik. Kata története azt mutatja, hogy a rendszer nem csak az indulóknak való. Egy befutott, ismert praxisnak a kiszámíthatóságot hozza el, azt az érzést, hogy a következő hónap nem szerencse kérdése.